Tanulmányútak Norvégiába és Magyarországra a C3-9 (Öreg Túr rehabilitációja) projekt keretében

Összefoglaló letöltése (4-oldalas PDF)


[2017. március] Az EGT Alap Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz program Kétoldalú kapcsolatok kiírás keretein belül a Felső-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság pályázatot nyújtott be „Klímaváltozás-vízgazdálkodási válaszok” címmel. A projektpartner a norvég NIBIO (The Norwegian Institute of Bioeconomy Research) intézménye volt 3 fő norvég szakemberrel.

A pályázat két tanulmányutat tartalmazott. Az elsőre Norvégiában került sor 2016. december 11-15. között. A FETIVIZIG 10 fős magyar delegációval és egy tolmáccsal érkezett meg Trondheimbe, ahol a Norvég Tudomány és Technológia Egyeteme (NTNU) szolgált a program első napjának helyszínéül. Az előadások és a hidraulikai labor látogatása után a program Osloban folytatódott a Norvég Vízkészlet és Vízenergia Igazgatóság székházában, ahol a korai árvízi előrejelző rendszerek működésével és az előrejelzés sikerességével ismerkedhettünk meg. A tanulmányút záró napján a Norvég Biogazdasági Kutató Intézet székházában hallgattuk meg a norvég partner vízzel kapcsolatos kutatásainak bemutatására szolgáló előadássorozatot.

A projekt megvalósulása a Magyarországi tanulmányúttal folytatódott december 18-án. A norvég küldöttség a 3 nap alatt megismerkedhetett a projektgazda működési területével, betekintést nyert a MÁSZ felülvizsgálatának tudományos hátterébe, megismertettük őket a már megvalósult projektjeinkkel, valamint a Szamos-Krasznaközi és a Beregi tározó is bemutatásra került. Az elméleti előadásokon elhangzottakat területbejárások alkalmával is bemutattuk a norvég delegációnak. A tanulmányutak, konferenciák során bemutatásra kerülő vízgazdálkodási eszközök lehetővé tették, hogy a kétoldali kapcsolatokban résztvevő szakemberek tapasztalatot cserélhettek, valamint kölcsönösen ötleteket meríthettek a klímaváltozás hatásainak mérséklésével kapcsolatban.

A cikk forrása: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság honlapja